Meséljetek minden nap!

2013. május 21., kedd

A kék madár

A kék madár

Odvas fűzfa széle-hossza, benne él egy kék madárka. Láttad talán képét könyvben, biztos álmodoztál közben: Ó mily édes, ó mily kényes! Minden tolla fénylőn fényes. Csodás mesék szólnak róla, s míg tikktakkol az óra mit is hallasz? Mit? Na mit?
Mosolyra fakaszt mindenkit.
E fűzfás, nyári, szép határon a kék madarat újra látom. Kis szárnyával integet nekem:
- Én a boldogságot keresem!
S aki látja, jár a szája, mondja és hangosan kiáltja:
- A kék madárnak merre van hazája??
- Hol keressük? - Kontrázik rá kicsi és nagy. Sose mondjad, majd ha fagy!
A kék madár a boldogság madara, kinek karjára száll boldog lesz, ha úgy akarja. Erről súgnak, búgnak mind a fák, ezt pusmogja minden virág.
Naná, hogy élt a földön sok olyan király kinek kellett volna e csodaszép madár.
- Az országban bár leggazdagabb vagyok, szobámban egy sarkot üresen hagyok! Kalitkát teszek én oda, tudom jól, hogy lesz annak lakója. - Gondolta egy szakállas, kinek neve Csalánkas. Mogorva volt és hajthatatlan, modora is faragatlan. Megszokta rég, még gyerekkorában, hogy mondása szentigaz, kívánsága meg parancs. Rossszul járt persze így szegény, szíve fekete volt és kemény. Nem szeretett senkit se, s őt se szerette senki se. Most is szolgák hada lesi-várja mi az uruk kívánsága, de mosoly egynek sem terül az arcán, nem a tenyerükön hordják, hanem tálcán. Ő pedig most egyet akar, a kék madarat, de gyorsan, hamar.
- Enyém lesz a drága kincs! Nem szeretem azt, hogy nincs!
Ha most élne, látnád milyen gátlástalan alak, bizonnyal várnák a börtönfalak. De nem a mai kor meséje ez. Hallgassuk hát tovább mi lesz?

Palotája magas várban, aranylámpa a szobában, goromba őr az aljában. Berregnek és forognak plafonra szerelt szemek, az ő háza bűbájvarázzsal őrzött terület. Egy van csak mi elterelné e szemeket: e titkot egy róka bajszában keressed.
Száz lakatját vasból verték, mondhatni kiváló termék. Kinyitni csak eggyel lehet, boltban ilyet senki sem vehet. Halpikkely a kulcsa, ugye milyen furcsa?
A kék madárért ígért fűt-fát, magasra futó ranglétrát. Aranyat is négy kosárral, drágakövet egy lapáttal. Magában bezzeg eldöntötte régen, a madár csak neki világít majd kéken. Csak az övé lesz, karjára is csak neki ül, elzárja vastag páncélajtó mögé, a boldogság legyen egyedül az övé!

Persze mit sem tudott erről Marci, ki a fűzfás liget csendjében bárányok, kecskék és káposzták között, örömöt örömre kötözött. Vidám volt, derűs minden napja, sokat segített neki az apja. Kapott tőle árvalányhajas kalapot, lovuk boldogan ropogtatta az abrakot. Járta a határt és a rétet, arrafelé ismeretlen volt az enyészet. Keze nyomán virult a sok saláta, sparhelten főtt a szép barna maláta. Illatozott a frissen mosott vánkos és takaró, minden paradicsom mellett állt karó. Nyílt a muskátli, virított dézsaszám a petúnia, messze szállt a dús rózsák illata. Fehérre festette a kunkoris vaskaput, árnyéknak meghagyott egy óriás laput. Szerette a rónát, így töltött el sok boldog órát. Menyasszonya Flóra, egymást bíztatták a jóra.
A minap is fent ültek a százszorszépes dombon, átsütött sok fénysugár felettük a lombon. Keretbe foglalta őket a természet keze, a szerelmes látványt mindenki élvezte. Ahogy kéz a kézben nézték a rózsás felhők vonulását, hallgatták a tücskök gondtalan nótáját.
Hanem akkor, valami jajgatás … vagy sírás hallatszott a fűből, egy pici madár kiesett fészkéből. Tolla alig látszott, a szeme is zárva, csak csőrét tátotta a szép kerek világra. Csipogott és mozgott, pici lábacskája, átlátszó bögye, Marcinak hát nem maradt üres a tenyere. Ha te láttad volna, a te kezedben is most fióka volna.
- Gyere pici csőrös, nem csak az a szép állat, ami szőrös!
- Megmentjük ugye?! - Kérdezte a lány. A fiú válasza számotokra sem lehet talány.
- Gyere, vigyük a tornácra, jó lesz fészeknek ez az avítt tárca. - Szétnyitották, mint a harmónikát gondosan, szöszökkel és kóccal kibélelték pontosan. Tettek hozzá illatos fűszálat, dúdoltak mellé kedves lallákat. A legtetejére a nyárfa vattája került, mondhatom csodálatosra sikerült. Készen volt hát a picike lak, nem kellett rá sem festék sem lakk.
Hanem most aztán mi lesz? Nincs mit tenni, madáréknál folyton-folyvást kell ám enni. Tömik is rengeteg léggyel, szúnyoggal, lepkével a tátogót, csak napnyugta után húzhatják le a rolót. Két hétig tartott ez a mókás munka, álló nap légycsapóval szaladgált Flóra.
Bohó egy mesterség fiókát etetni, mindentől óvni, széltől is félteni. Nődögélt is szépen, tollai fejlődtek, virágok a fákra százával kerültek. Be szép, be kék, a kinőtt pihék színe csupa-csupa kék. A madárka nagyon szép lett, minden tolla kéklőn kéklett. Szeme nyitva, az is kék, kíváncsian nézett szét.
Házikót is fontak neki hajló fűznek ágából, faragták az alját akácnak fájából. Sárga rézdrótból került rá az ajtó. Macska ellen kellet ez a kalitkafészek, falára nem kerültek képek. Szépen berendezték, volt benne porcelán itató: százéves csészécske, boltban nem kapható.
Ámultak, tapsoltak minden mutatvány után, milyen aranyos, hogy pislog bután! Gyorsan tanult a gyönyörű kék madár, üldögélt naphosszat hol Marcinak, hol Flórának a vállán. A házikóból ki-be járt, nem tett soha semmi kárt. Tányérban fürdött, a vízből feje fölé vízcseppfüggönyt küldött. Dalolni is tanult, ó de szép volt az az ének! Húnyt szemmel fújta, apró fejét feltartotta. És … akkor,… egy szép illatos délután kéz a kézben állt a fiú és a lány. A madár pedig szólt, a környéken csend honolt. Köszönt is és beszélt lágyan:
- A világban boldogság van? – Flóra és Marci ámulva nézte, csodavárás költözött szívük közepébe.
- Nnna? Hogy tetszett a dalom? Legyetek boldogok, azt akarom! - Aztán trillázott még rengeteget, biztos nektek is tetszene gyerekek. Röppent magasra, a kék égre, kék égnek kellős közepébe. Szárnyát tárva a boldogság csak úgy ömlött a világra!
S míg ezek történtek a boldogság egyre terjedt, minden házban fénylőn fénylett, minden szívben kéklőn kéklett.
Hanem, hogy szómat össze ne keverjem, a másik főszereplő nagyon rémiszt engem. Vén Csalánkasnak sok szolgája, közben a világot járta. Kerestek, kutattak, kérdeztek, vétkeztek, törvényt is sértettek. Jártak házról házra, faluról falura, bújt előlük minden jótét pára. Ahová lábukat betették, ahol ők megálltak, kilincset mutatott az öröm a mának. Bánat és félelem lett az úr, a gitáron is elpattant a húr. Gorombák voltak és kegyetlenek, ellenük a népek tehetetlenek. Ijesztgettek, fenyegettek, erejüket fitogtatták, vad szavakkal a lakókat gyalázták.
Nyerni akartak, vonzotta őket a négy láda arannyal telve, tudjuk, hogy evvel hitegette őket a király őkelme. Gonosz uruk várta a híreket, kérdezték hát Albionban az íreket. Faggatták a flamand parasztokat, átnézték az indiai kasztokat. Fegyver csöve, kés pengéje, folyt a szabadságnak vére. Hatalmuk volt ütni-verni, kezet, lábat megtekerni. Csupa gonoszsággal a percek teltek, de kék madarat egyet se leltek. Volt skarlátszín íbisz, zöldike és sárgarigó, csak a vágyott kék nem volt, a kalitkába való.
Megelégelte a sok kudarcot akkor Csalánkas király s álruhát kerítve esze gonosz terven jár. Hogy mi az? Kérdezzétek bátran, hátha eltéved a bazárban.
De jaj nem tévedt el, biciklin kerekezett, szép Magyarországba besettenkedett. Gondolta, ha nem használ a nyers erő, elnyeri majd célját a hízelkedő. Távcsövezett, kamerázott, magas fákra fel-felmászott. Nem pihent, s nem csüggedett, kézfeje kéken erezett. Adta ki magát postásnak, számlásnak, Jehova tanúnak, Krisna völgyi fiúnak. Fogadták hát szépen, pedig nem az övé volt az érdem. Volt még pénzbeszedő, kérdőívet tekergető, dunnát párnát áruló cigány, megpihent pár elhagyott tanyán. S közben mézesen és mázosan faggatózott, szavait csűrte és csavarta, tudjuk, hogy csak a madarat akarta.

Egyik reggel aztán, ahogy a csípát szeméből kaparta, egy trillától felvillanyozódott az arca. Minő dal ez? Honnan száll a trilla? Az izgalomtól remegett az ajka.
Az ördögnek is szutykos a lelke, hát a sors e rossz királyt pont ide terelte. Pont előtte áll az odvas fűzfa, alatta a kék madárka. Hűsölni tette az imént oda a meleg tornácról Marcika. Boltba mentek ketten, Csalánkas hát rabolhatott menten. Rabolt is. Viszi már a szép fűzfa házikót, árgus szemmel nézi a benne lakót. Rakja a biciklikormányra, ide-oda mozog a ronda ormánya. Mint farkas szimatol, két szív összerándul valahol.
- Marcikám, lelkem! Valami úgy riaszt engem! - Szólt ijedten Flóra, és az ingét összébbhúzta erre a pár szóra. Rossz előérzet lelkét gyötörte, csavarta, a madarat látni azonnal akarta.
Futottak hát haza, a lelkiismeret jó barát, többet ér, mint huszonnégy karát.

De jaj, késő már a futás, késő a bánat, hűlt helye van a kék madárkának. Elvitték, ellopták, szemük könnyekkel telt meg, szívük nem ilyenre edzett. Szótlan- némán álltak a fa alatt, kéz a kézben nézték a szűrődő napsugarat. Gondolatuk acélos lett, a madárért menni kellett. Tarisznyában pogácsa, szalonna és cipó, bizakodva integet a faluvégi kóró. Integet Flóra is a háznak sarkánál, pedig Marcit jobban szereti a kék madárnál. Mégis elengedi, tudja jól, madár nélkül a boldogság tovább vonul.
- Csak akkor lesz újra az ég kerek, ha a madarat megleled. - Suttogja fel a kék égbe, könnyes lesz a szeme tőle. Akit neveltek, védtek, trillája volt temérdek, nem adhatják oda másnak, a boldogságra szüksége van a világnak.
Csalánkas király pedig gyors lovára száll, hurcolja a házikót erdőkön át. Alig várja, hogy a vára sok lépcsőjét megmássza. Kapun belül biztos lesz már, ami nem övé volt zárva lesz már. Bizony megérkezett, ismerve a titkos utat, fenyőágak alatt haladt. Fent is van már a kapuban ő, lépte nyomát takarja az öreg erdő.
Magas várnak orma, hegye, ott van a kék madár rejteke. A tornyos szűk szobában, szomorú a bús rabságban. A mennyezeten a rút szemek, vár aljában goromba őr őgyeleg. Az ablakon sűrű vasrács, lakatból az említett száz. Csalánkas meg lesi várja mikor jön meg boldogsága, de hiába minden, - te is jól tudhatod, - ahogy szeretetet kosárba nem tehetsz, úgy boldogságot sem vehetsz. Erőszakkal sem lehet semmire menni, önzetlenül kell szeretni. Jóság, szelídség, kitartás és munka, ami a boldogságot meghozza. Ráadásként, - ha megleled - a kék madár azért a tied lehet.
Csalánkasnak mindene van, még az árnyékszéke is arany. Mégis boldogtalan, jó kedve sose volt, lelkében tanyázik sok fekete folt. Gyerekként is vad volt nagyon, fiókát is ütött agyon. A szánalmat nem ismerte, a jótetteket kerülte. Bántotta a macskát, összetörte a falovacskát, a húgának porcelán babája, cserepe közt lépett a csizmája. Anyja szavát nem hallotta, a könyveket sutba dobta. Ami kellett elvette, ki gyengébb volt elverte. Szava szurkos, hangja mord, szobájában üres a polc. Most ott áll a toronyszobában, rengetegszer járt itt korábban. Követeli, dobbant, üt vág, fenyeget:
- Te madár! Szöges ágy lesz fekhelyed! Ha nem adod, amit kérek, ide csordul majd a véred! - Tombol, ijeszt, vadul rázza, kérését többször is kiáltja. De a madár, a kék, ismeri e gonosz mesét. Tudja és reméli, hogy a mese vége jó, történt már ilyen anno. Tűr és hallgat, szeme bánattal telve, Csalánkas le van érdekelve. Nem is ért semmit, ne is várd, gyorsan csukd is be a szád. Inkább szurkolj Marcinak, Flóra kedvesének, hátha arra jár felétek. Segítsetek neki, hisz Csalánkast kergeti!
Marci hűen jár és kél, akarata parázs, megmenti a pocsolyából a darázst. Kihúzza a tüskeágból a rókafit, szárazról cuppogó halat vízbe visz. Kap hát, mint jó mesében dukál : szőrszálat, bajuszt és pikkelyt, persze, hogy egyik sem volt selejt.
Ment hegyeken, ment völgyeken, gyalogolt kiszáradt folyómedrekben. Aztán sok gyötrő bolyongás után meglelte amit keresett, egy koromfekete vár alá érkezett. Tudta és érezte, a toronyszoba rácsa, a kék madár fogsága.
Több se kellett, biztatásra nem várt, légbe dobta a darázska szőre szálát előhívva kis gazdáját. Az pedig fullánkjával jó nagyot csípett ama goromba őrnek alsóbbik felébe, hogy Marci beléphessen a várkapu mélyébe. Rókácskának bajsza szála vezette őt fel a várba. Nyíló-záró bűbájpillák gazdájukat elárulták, a rókabajszát nézték, lesték, Marci fiút beengedték. Ottan pedig a halpikkely minden zárat és lakatot kinyitott, az ezeréves tervbe senki bele nem rondított. Hanem, a kilencvenkilencediknél mi a csuda? Az ajtón Csalánkas király futott ki ordítva:
- Utálatos hideg madár! Ha nem adod meghalok! Le a földre lankadok. – Arcát kezébe temette, válla rázkódva mozdult, szeméből egy könnycsepp csordult. Sírt, bár fel nem foghatta ésszel mi lelte őt, ordítva ordított, hogy rezgetett tüdőt és velőt. Megindult a könnyek áradatja, mely a gonoszságot szívéből kimosta. Sokáig sírt aztán hüppögve, ez új mesterséggel ki is lett békülve. A feszültség bomlott, a pántok pattantak, levegőt adtak a nyitott ablaknak. A kék madár akkor libbenve, szusszanva, Csalánkas vállára szállt sóhajtva. Majd lehúnyva kék szemét mondókáját trillázta szerteszét:

Király Csalánkas és egyéb emberek! 
Eztán a teába édes mézet tegyetek!  
Egy pillanat, egy vágy: 
Szíved lelked legyen lágy!! 
Nem szabad félni,  
Megértéssel kell most élni.
A világ csak erre vár,
Higgyétek el végre már!         


Király Csalánkas és ti többiek!

Naponta egy jótettet tegyetek!

Egy pillanat, egy vágy:

Legyen puha minden ágy!

Nem szabad félni,

Szeretettel kell most élni!

A világ csak erre vár,

Vegyétek észre már

Amíg szálltak a dallamok lehullottak a lakatok. Vasrácsokból rózsaág lett, mosolyra csukódtak a delejes szemek. A palotába fény áradt, jött vele egy madárhad. Tollászkodtak, fejüket forgatták, a kék madár dalát kórusba foglalták. Csalánkas király orcája felderült, a kék madár lám a karjára repült. Szárnya széle végigmérte, csillámporral megigézte. A két versszak újra zengett, a világban béke lengett.
Marci is megmozdult, meghajtotta magát, s az úton melyen jött hazavitte magát. Véle szállt az égen fent az égszínkék boldogság, szent lett újra az emberi barátság. Visszatért az öröm, a bú fölött az idő eljárt,többé gonosz szó nem tett semmi kárt. Lépte nyomán kék szikrák lövelltek, szavára emberek ezrei füleltek.
Elmondta mindenhol, hogy legyen: Minden nap egy jótett legyen! Szavakkal ennyi jó ki nem mondható, 365-ször miliárd millió.
Flóra Marci elé szaladt. Karját kitárta, szép kedvesét a szívére zárta.

Neked is kívánom, boldogságod sose legyen álom.













4 megjegyzés:

  1. Ú ez nagyon jó lett! És milyen szépen festesz! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. személy szerint ami nekem a legjobban tetszik, hogy dallamos, könnyen olvashatóóóó :-))gyermekfülnek is könnyen emészthetőő!
    Gratulálok, nagyon szuper kis történet!! :-))

    VálaszTörlés
  3. Csodálatos ez a mese :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nagyon nagyon jól esett a megjegyzésed. Neked is kívánok sok örömet és sok jó olvasnivalót.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

GoldenBlog