Meséljetek minden nap!

2015. február 23., hétfő

A daru


A daru

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer ősszel a határban, hogy egy elfáradt daru álldogált magában. Társai messze jártak már, de ő nagyon fáradt volt, azt se tudta élő-e vagy holt, bizony hogy - nem tudta élő-e vagy holt.
- Majd reggel, majd reggel utánuk megyek, csak egy kicsit most pihenek. Pihenek egy kicsit, s eszem egy falatot, így hamarosan új erőre kapok. - Gondolta a daru, gondolta magában s komótosan lépegetett, lépegetett, lépegetett az út porában. Addig lépegetett, hogy tél lett s a Bokodi-tó partjára tévedt. No, de ilyet, tátva maradt csőre, a tavon a jégnek sehol sem volt híre, bizony hogy - sehol sem volt híre.
- Milyen szerencsém van nekem! Vagy káprázik a szemem? Amott fekete szárcsák sétálnak. Hogy higgyek ennek a furcsa délibábnak? - Nem értett semmit sem, maga elé nézett, ennyi furcsaság fejébe nem férhet.
- Biztosan álmodom, megcsípjem magam a hátamon?
- Nem, nem álmodsz és nem is vagy lázas, melegvízű tó ez, erőműnek tava, partján azért olvad el a természet hava, bizony elolvad a természet hava.
- Ha szereted a halat, itt megerősödhetsz. Ebéded, vacsorád mindig lesz. – Ezeket mondták a madarak, s közben vakarózásra használták karmukat. Bizony, bizony: vakarózásra használták karmukat.

Így teltek a napok és hetek, a telet lassan a nap ette meg. Volt hideg, volt zúzmara és vastag hópaplan, az idő vasfoga kortalan. Az égen csillagok, szikrázva fényesen, a telehold háromszor kedvesen, csendesen. Nézték az alvó madarakat, mélyre úszó bús halakat. Eltelt három hónap s egyszer aztán végre hajnali hatkor a nap vidáman karikázott az égre. A nádas népe akkor három hattyút látott. Siklottak át a vízen, mint hófehér vitorlás egy piciny tengeren. Bizony, bizony: siklottak e picike tengeren.
- Honnan jöttetek, honnan jöttetek? - Kérdezi a sok csőr.
- Messziről, messziről. - Felelik először.
- Maradhatunk? Maradhatunk? - Sápogják harsányan. Nem várat a válasz:
- Nyugodtan, nyugodtan.
- Tavaly még költöttetek is. - Kotnyeleskedett egy kis szárcsa, kinek szintén arrafelé volt a háza.
- Nem messze van egy kényelmes zsombék. Ott, ott, egy kicsit amarrébb!
Örültek a hattyúk, nászi táncba kezdtek, körülállták a szárcsák, egy helyben nem ültek.
Mindenki boldog volt, udvarolt, vagy dalolt, fészekrakással vacakolt. Itt van, itt van, itt a tavasz, trillázták a fecskék. Megjött, megjött kuruttyolta a békanép. Volt most már élelem, jutott mindenkinek rendesen. Bizony, bizony: jutott mindenkinek rendesen.
Csak a daru volt bús és szomorú, egyre punnyadtabb lett és szűkszavú. Szemét sokszor az égre fordította, de csak verebeket látott össze-vissza szálldosva. Egyszer aztán, amikor máshová nézett épp, az egyik szárcsa imígyen beszélt:
- Vadludaaak, vadludaaaak! Az égen repülnek! Ott fenn, ék alakban hasítják a leget. Hűűűűűűűűűű-ha! Gyakorolhatták eleget.
- Itt vagyunk, Itt vagyunk!
- Gyertek le pihenni, meg egy igazán jót enni!
- Hát te? - Kérdezték a darut.
- Itt rekedtem, itt teleltem, gyenge szárnyam pihentettem. Láttátok-e társaim? Oda visznek lábaim.
- Láttuk, láttuk! - Válaszolták menten, s míg szólt a sok gigágá, új csapat jött világgá. Megérkezett egy újabb énekes madárcsapat. Letelepedtek fákra, bokrokra, nem forrt a szó a torkukra. Annyi volt a hír, a pletyka, azt se tudták ki hogy mondta. Aztán leszállt a nap, elaludt a nádas, elaludt a madarak serege, csak a daru nézett a nagy semmibe. Társait kereste, szeme fel-le járt, hátha meglátja őket már. Így érte a hajnal, így látta a reggel. Lábait cserélve nézte és várta, hátha rokonai érkeznek a határba. Bizony, bizony rokonait várta.

Dél felé járt az idő, legalább is a nap magasan járt már az égen, mikor végre-végre egy darucsapat érkezett reptében. A mi darunknak több se kellett, rögtön víg táncokat lejtett. Integetett, szökdelt, bizony, bizony nagyokat szökdelt. Észrevették persze, leszálltak ívben, köszöntötték az ittmaradtat szépen. Aztán reámosolygott egy szép, kedves darulány, s hogy, hogy szerettek egymásba az nem lehet talány. Lépésről-lépésre, érezték szívükben, összekapcsolódott életük lelkükben. Egymást többé el nem hagyták, a boldogságot ím megtalálták. Együtt jól ment az építés, zsombéksziget készítés.
Itt a vége. S, ha azt mondod: még ne, akkor csak menj valamilyen tópartra. Pont olyan jó, mint bármilyen sókamra.

Ha pedig még egy Happy and-re vágytok, nem vagyok ugyan látnok, de hiszem és gondolom én, amit szíved kíván és lelked akar, meg is valósulhat hamar. Bizony, bizony: meg is valósulhat hamar. Bízzál hát te is, légy vidám, s akkor életed szép mederben folyik ám. Folyik és folydogál, mint az Által-ér, mely sok mezőn és réten által ér.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Látogatók

Látogatók