A tücsök szerencséje

A tücsök szerencséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy falu tavának partján egy luk. A lukban élt egy tücsökzenész. Zenélt álló napokon át, serényen. Énekelt reggel, énekelt délben, fújva fújta nótáját egész héten. De hiába volt a sok kottaolvasás, hangolás és művészet, házát majd felette az enyészet. Zsebében száz forint sose volt, könnyezve nézett rá a Hold. 
Szegény volt bizony ám, de dagadt a mellénye. Tele volt ambícióval. Szabott hát úti köpenyt ollóval.
Szép barna volt a köpeny, szögön lógva ma sem pihen.
Felkapta magára a víg tücsökzenész, hja kérem… van itt ész!
Elhagyta a falu határát, majd eladja ő a nótáját! Bízott magában, bízott a gondviselésben, te se tettél volna mást a helyében.
A luk fölött állt két vénséges vén bajuszos fa. Búcsúzott tőlük, kérte mosolyogva - néha pillantsanak a házára. 
- Ó mi kék, ó mi szép! Itt hagylak te bajuszos fa, hajrá fel kalandra! Csak egy kicsit hagylak magadra. Meglátod visszatérek, hozok magammal egy szép feleséget. Építek majd ide szép hotelt, hírnevet szerzek, pihenni járnak majd ide a népek!
Aztán elfelhősödött a nézése, vándorbotját mégis, kapta a kezébe. Megkeményítette az akaratát, szerencsepróbálni vitte a kottáját. Szép kis bőrönd, zenékkel telve, egy kis szőlőmagolajjal szárnyát megkente. Felemelkedett, a magasba ugrott, nem ismert többé semmi drukkot. Vigyázott magára, pár métert repült és az első parkoló autóba beleült. Bevackolta magát a csomagtartó zugjába, nem fogja leélni életét magába! Kettős erős elhatározást tett: sok pénzzel és gyémánt jegygyűrűvel tér meg. A jó szerencsére bízza magát, amerre a kocsi megy arra viszi magát.
Jókor bújt ám zenészünk a gépkocsi mélyébe, te sem tettél volna jobbat a helyébe.
Hajnali ötkor ciripelt a mobil, tele lett csomaggal az autómobil. Lett benne táska, bőrönd és szatyor, várják már a családot valahol. Felbúgott a motor, nyílt a kapu szárnya, szemét törölgette nagyika utána. 
Gurult az autó, vitte a málháját, no meg a bujdokló potyautaskáját. Hét autópályán és hét alagúton túl, ligetes tengerpart zugára ki gondol? Pedig oda fordult be a kocsi, Gornja Vala végébe, mindenki áhítozott már a kék égre! Várta a sok nyaralót Emília, boldog volt az egész família.
Nyílt a csomagtartó, ürült a csomagtér, nem serkent ki a tücsökvér. Óvatosan kukkolt ki a háromszög mögül, egy óvatlan percben már ki is penderült. Fülelt, a kezéből ernyőt csinált, ő lesz a lovag, ő lesz a grál.
Tetszett neki a környék, meseszép volt az utca, bátor kis testét egy csöppet kihúzta. A kőfal rései közt kutatva aztán, talált egy jó kéglit hová befér hasmánt. Be is fért, kapupénzt ott senki se kért.
Odabent aztán nem sokáig maradt, oldala viszketett, erről is csak a kíváncsiság tehetett. Meg arról is, hogy a hegedűjét a kezébe vette menten, a vonót meg átgyantázta rendesen. Úti köpenyét leterítette, ragyogó mellényét felvette helyette. Délcegen lépdelt, peckesen járt, nem érzett semminemű akadályt. Előtte egy szélesre nyújtózott fenyő terült el, míg nézte egy bánatos kabóca hangja csendült fel.
( Bocsánat, hogy itten a lány kabóca is szól, az igazság az, hogy csak a fiú dalol.)
No de mindegy, csak két strófát fújt, azt is bánatosan, ráfelelt a mi tücskünk jó hangosan.
Így ment ez pár percig, két strófa, egy strófa. Már majdnem összeütközött a két bogár potroha. Egymásnak háttal lépegettek, hátráltak, egyiket se nevezzed gyávának!
Az utolsó strófánál meglepődtek aztán, az összekoccanásból lett egy víg hastánc. Hastánc meg bocsánat és pardon meg izé:
- Merre van a lábam?
- Ez a szárny az öné?
- Ó, igen milyen meglepetés, akarom mondani kegyed is petés?
- Rokon vagyok-e vagy nem? Tudnál szeretni engem?
A kabócalány bizony belepirult volna az udvarló szóba, ha tücsökzenészünk helyette meg nem tette volna. De megtette, bár alig is látszott, a fekete kitin pirosra mégse váltott. Szemeit a hősünk felfelé vetette és egy ábrándos lágy nótával magát elővezette. Trillásat ciripelt, kiénekelt öt oktávot, ilyet még a bócalány sose látott. Máris csodálta a messziről jött tücsökzenészt. ( A gyémántgyűrűn tán csiszolják is az utolsó részt? )
Többet el se váltak, mindenhová együtt mentek, hangosak lettek tőlük a kertek. A tengerparton napok alatt szárnyra kapott a hír, igazi jó zenével csak Mali Drvenik bír. A mi tücskünk nagy sikert aratott, kabócáéknál díszhelyet kapott. Koncertezett minden nap, színültig lett pénzzel a fekete kalap.
Tapsoltak az emberek, kezet ráztak volna, ha az a volna ott nem lett volna. Kijött a tévé, műsort készített, irigy hegedűsöket felbőszített. Nem volt üres egyetlen szoba, tódult a sok nép az Ábel panzióba.
Telt múlt az idő, tücskünket kínozta a honvágy, gondolta a legszebb mégis az üres hordágy. Nem lesz beteg és búskomor, bajos dolog a de-presszió, legyen inkább Good by és Csáó.
Nem húzta hát tovább az időt, készített egy hímzett jegykendőt. Általadta a szép kabócalánynak. Őt választotta élete párjának. Letérdelt eléje, kis kezét megkérte, fűszeres sóhajt röptetett feléje. A boldogító igent sohase felejti, szerelmének titkos gondolatát is érti.
Meghívót nem egyet, százat is nyomdáztak, a lagzin a lombokon vígan bokáztak.
Délután három órakor volt a szertartás, az egész part zenélt, nagy volt a felhajtás.
Kíváncsi volt a menyasszony nagyon milyen lesz az új lakása, édes-e ott is a kukoricakása?
Lesték már másnap a csomagtartó nyílását, vitték befelé a cuccuk rohanvást.
Bújtak kettecskén a jól ismert zugba, egy napig kibírják, annyira nem ronda.
El is indultak, hét órát mentek, akkor egy picit pihentek. Túl hét alagúton és hét autópályán nem hevert még fejük a díszpárnán. De már minden gondolatuk Magyarországon volt.
A bajuszos fa alatt béke honolt. Van itt kondíció lett bőven promóció, munkáért már nem kell világgá menni, a tücsökzenét itthon is lehet szeretni.
Míg messze jártak gondolt egyet a vén fa - kiadta a lakást. Jó albérlőt fogott, félretette a pénzt. Rendben volt minden: gyűlt a sok forint. Aztán egy szép csillagfényes este megérkezett a nászutas pár, lesett és figyelt az egész határ.
Mindenkinek be kellett mutatni az ifjú menyecskét, piros szőnyeg helyett a füvet lépkedték.
Boldogságuk el nem múlt, tapsolt itthon is a közönség. Volt hírnév és vagyon szép. Megköszönték a vén bajuszos fának, hogy segített, életük folyásán jó nagyot lendített.
Az újdonsült férj aztán épített egy szállodát, hegedűsnek felvett két cimborát. Volt a hotelben jakuzzi, medence, sok teraszos szoba. Minden este táncos, zenés vacsora. Jöttek a népek, csodálták a meseszép falut, Várhelyerdő parkját, tavát. Felvirágoztatja ezt a várkertes ligetet, dolgozik majd érte eleget.
Így járt a szerencse hősünk kedvébe, remélem te sem jártál volna máshogy a helyébe.